Érzésem szerint túl hamar érkezünk meg az én jóval kisebb méretű egyszintes házam elé. Rajtunk kívül senki nincs a ház körül, így Günther valószínűleg a kamerákon keresztül fogja megnézni, mikor érek haza.

- Nem megyünk vissza?

- Egy szavadba kerül – vigyorog rám Tom.

Elnevetem magam és felé fordulok.

- Bár megtehetném!

- Ha Günther-módszerrel is a barátnőm leszel, megteheted, nem?

- De igen. Ja, és kötelezheted a kamerák leszerelésére – mosolygok rá.

- Jut eszembe, kamera… – vonja össze a szemöldökét. – A fürdőszobában is van?

- Nincs – simogatom meg az arcát. – Günther egy szemét disznó, de ennyire messzire azért nem megy.

- Akkor jó. A tested az enyém – húz magához –, és a látványa is.

Átölelem, és puszit nyomok a nyakára.

- Este ott leszel?

- Mi az hogy! Az első sorban, szépségem.

- Akkor jó – mosolyodom el.

Ajkai megtalálják az enyémeket, és megcsókol. Hosszan élvezem Tomosan vad csókjait és puha ajkait, egészen elveszek ebben a néhány percben. Csillogó szemekkel nézek rá, mikor elengedjük egymást.

- Este találkozunk – simít végig a karomon.

Újra megcsókol, én pedig rámosolygok, és kiszállok. Az ajtóban állva nézem, ahogy elhajt, és csak utána megyek be. Levakarhatatlan mosollyal az arcomon csukom be az ajtót.

- Hazaértél?

Felsikkantva ugrok egy nagyot, és megpördülök.

- Günther? – esik le az állam. Mit akar itt? Miért van itt? És miért kérdezi így? – De… ő azt mondta, elég, ha most hoz haza…

- Igen, igen – emeli fel karjait megadóan –, én engedtelek el. De beszélni akarok veled.

Igyekszem nyugalmat erőltetni magamra, miközben leteszem a táskámat.

- Öhm, rendben… Persze, mondd csak – ülök le a vele szemben lévő fotelbe.

Kezeimet összeszorítom, hogy ne látsszon a remegésük. Most semmit nem csináltam rosszul, de… nála soha nem lehet tudni…

- Csak azt akarom kérdezni, hogy mi történt… akkor? Mikor visszahozott?

A következő adag rémület. A fenébe, még csak meg sem kérdeztem Tomtól, mit mondott neki! A francba, a francba, a francba…

- É-én erről most nem szeretnék beszélni – dadogom zavartan.

- Ennyire kínos?

- Aaaha…

- Uhh, akkor tényleg igaz – kerekednek el a szemei. – Oké, mindegy, akkor ne is beszéljünk róla…

- Köszi – felelem bizonytalanul.

- Akkor én megyek is. – Föláll, és az ajtóhoz lép, de mielőtt kimenne, visszafordul. – Ó, és Svenja! Újra mondom: ne szúrd el.

Aztán már csak az ajtó csukódik be mögötte. Na jó, ez elég furcsa volt. Mi a fenét mondhatott neki Tom? Ami ennyire kínos… És mi lelte Günthert? Egész… kedvesnek tűnt. Ennyire tetszik neki, hogy Tommal vagyok? Azaz leszek. Vagy mi.

***

A napom újra átlagosként telik el – leszámítva a lelkemben tomboló földöntúli boldogságot, az állandó „Tom, Tom, Tom” zsongást a fejemben, és a kibírhatatlan várakozást az estére. Tom felborította az életem, és én imádom őt ezért. És minden másért is.

Nagyjából csak TV-zek, néha eszek, ezen kívül duplán pótolom be az elmaradt edzéseket. Még a végén tehénné alakulok szélességben.

Carla késő délután érkezik, Eric elhozza, de neki máshol van dolga, így egy rövid csajos délutánt is tudunk rendezni. Mindenről kifaggat, és el is mesélek neki mindent – a pikáns részletekbe persze nem megyek bele. Barátnőm szinte repes az örömtől, ő is nagyon boldog, hogy végre kezd alakulni az életem. A szerencse a sorsomra ragyogott, Tom formájában.

Randy jön értünk a fekete terepjáróval, hogy elvigyen minket a Black Kissbe. Úgy látszik megkönnyebbült, hogy mindkettőnket jó kedvünkben talál. Ritkaság az ilyen a mi esetünkben, de most talán helyreállhat a rend. Úgy érzem, Tom az, aki helyre tudná állítani az életem.

Ezúttal nincs különleges vendégre utaló nyom, egyesével táncolunk. Bár Randy azt mondta, jó pár nagyobb híresség jelen lesz, de nem különösebb okokból. Erre csak a ruha összeállításunk utal, ami ezúttal merész, aranyszínű. Csak egy melltartó részből és egy rövid szoknyából áll, a cipő egy térd alatt végződő – szerintem kissé ízléstelen –, tűsarkú csizma. ( http://mefoxy.com/images/2713LQ%20GOLD.jpg )

Ma Carla az első, így nekem elég később is átöltöznöm. Huszonöt perccel később indulok a színpad felé, és a félórás váltást betartva lépek csak a színpadra. Carla rám mosolyog, míg lemegy, én pedig a közönség felé indulok. Rögtön megpillantom Tomot, aki ígéretét betartva a színpadhoz legközelebb áll. Fantasztikusan néz ki, homlokára egy fekete kendő van kötve, ruháiban is a fekete szín dominál, és mint mindig, most is hihetetlenül jóképű. Égető tekintetével izgatóan mér végig, de ezúttal nem zökkent ki, sőt… Arra gondolok, hogy most csak neki táncolok, és így talán még érzékibbre és hatásosabbra sikeredik a produkció.

Tom eszméletlenül édes. Először erősen az ajkába harapva figyel, de amikor már a vége felé járok, résnyire nyitott ajkakkal, vágytól izzó tekintettel méreget. Az utolsó, négykézláb mozdulatsornál egyenesen a szemeibe nézek, amivel úgy tűnik, az őrületbe kergetem.

Mikor végzek, és jön a következő táncos, elégedetten sétálok le a színpadról, és nem kerüli el a figyelmem, hogy Tom villámgyorsan mozdul és indul hátrafelé. Éppen ezért nem lep meg, amikor még a folyosón faltörő kosként jön velem szembe, elkap és beránt egy függöny mögé. Testével a falhoz présel, forró lehelete égeti ajkaimat.

- Nagyon bosszúálló vagyok ám.

- Már alig várom – csókolom meg.

Hosszan csókol és szorosan tart, én pedig újra elveszek az iránta érzett… na jó, ezt a gondolatot inkább nem folytatom. Mit akarok én ezzel? Az nem lehet, hogy…

- Ha így folytatod nem fogok bírni magammal, pedig még jelenésünk van Günthernél – mosolyog rám édesen.

- Menjünk – adok egy utolsó puszit a szájára.

Kislisszolunk a szőnyeg mögül, én pedig tekintetemmel az egyik testőrt kezdem keresni, hátha tudja, hol van Günther.

- Randy! – intek felderülve kedvenc gorillámnak.

Felfigyel, miközben mi odamegyünk hozzá.

- Mi a helyzet, fiatalok?

- Nem tudod, merre van Günther?

- Azt hiszem, az irodájában, de elég elfoglalt. – Tekintete összekulcsolt ujjainkra vándorol, és elmosolyodik. – Azért benézek hozzá, fontos dolgokra biztosan szakít időt.

Elmegy, Tom pedig mosolyogva húz magához, vállamat átkarolva.

- Bírom ezt a fickót.

- Én is, sokat segített már – mosolyodom el.

Vállára döntöm a fejem – még tűsarkúban is csak az orráig érek – és átölelem a derekánál. Randy hamarosan visszatér.

- Günther vár titeket az irodájában.

Hálásan mosolygok rá, majd Tom újra kézen fog, és elindulunk Günther irodája felé. Szokásos vigyora terül szét főnököm arcán, mikor belépünk.

- Tom, Svenja! Micsoda meglepetés!

Hatalmas meglepetés lehet, ha Randy az előbb volt itt.

- Hello, Günther! – ölti fel Tom újra lazaságát, és kezet fog vele.

- Nocsak, jól látok? – vonja föl a szemöldökét Günther színpadiasan, mikor tekintete kezünkre téved.

- A lehető legjobban – mosolyodik el Tom magabiztosan.

- Mindig tudtam, hogy jó ízlésed van – biccent Günther elismerően. – Svenja elmondott neked mindent erről az ügyről?

- Igen.

- Biztosan mindent? – billenti oldalra a fejét.

Hát persze, ő biztosan sejti, hogy a megtorlás-dolgot „véletlenül” elfelejtettem megemlíteni…

- Igen, biztosan.

- Rendben. Tőled csak három kérésem van, Svenjáért cserébe.

- És mik lennének azok?

- Ne legyen féltékenykedési jelenet a klubban, és a lányaim partnereitől elvárok némi anyagi támogatást.

- Ez egyértelmű. De ez még csak kettő.

- Ja, igen, és az előzetes engedélyem nélkül ne ejtsd teherbe, ha lehet.

Tom felvont szemöldökkel néz rám.

- Azt hiszem, ettől egy ideig még nem kell tartanod – nevetem el magam.

- Helyes. Megegyeztünk?

- Meg – bólint Tom.

Odalép Günther asztalához, és hivatalosan is kezet fognak.

- Svenja a tiéd – mondja ki Günther azt a mondatot, ami Tomot és engem is mosolygásra késztet.