Egy étteremhez érkezünk. Apró és eldugott helyen van, nem a legzsúfoltabbak közé való – aminek örülök is. Belépve pedig még inkább elámulok. Különleges étterem ez, bent csak a kékes-pirosas hangulatvilágítás töri meg a sötétet. A fal kacskaringós, labirintusszerűen választja el a kis „szigeteket” – ugyanis nem egyszerűen asztalok vannak, hanem különböző elkülönített, tágas boxok.

Tommal kézen fogva lépünk be, mire egy pincér jelenik meg a semmiből, és kapkodva a lefoglalt helyünkhöz vezet minket. Kabátjainkat letéve helyet foglalunk egymással szemben a szépen megterített asztalnál.

- Gyönyörű ez a hely.

- Igazából Bill ajánlotta – vallja be Tom ártatlan mosollyal. – De nagyon örülök, hogy tetszik.

- Attól még veled vagyok itt – mosolyodom el.

- Még szép – kacsint rám.

Viszonylag gyorsan kiválasztjuk a rendelésünket, a buzgómócsing pincér pedig azonnal megjelenik, fölírja, és elsiet. Félrebillentett fejjel tanulmányozom Tom arcát – elgondolkozott. Szokatlanul csendes ma, de azt hiszem, pontosan tudom, mi baja.

Az asztalon átnyúlva kezére teszem a kezem, mire ő felkapja a fejét, és rám néz.

- Megijedtél, ugye? – mosolygok rá gyengéden.

- Mi? Én? Nem. Mitől? – védekezik édesen.

- Ugyan már, édesem, tudod, hogy előttem nem kell titkolóznod. Pontosan tudom, hogy még sosem volt ehhez hasonló az életedben. Ahogyan azt is, hogy nem ehhez az életformához vagy hozzászokva.

Tom mélylevegőt vesz, és a szemeimbe néz.

- Igen, valóban… igazad van. Egy kicsit megijesztett ez az egész. Nem azért mert gyors, nem értek túlzottan az érzelmekhez, de azt én is tudom, hogy a gyorsaságukat nem lehet befolyásolni. Csak még… új. Tényleg soha nem volt még olyan lány az életemben, akire azt mondtam volna, na, ő az, aki mellett ott akarok maradni egy életre. Sőt, még az életfelfogásom is szöges ellentétben állt ezzel. Úgy gondoltam, folytatom, amit elkezdtem, csajról csajra szállok, és jól elleszek… De aztán jöttél te és mindent megváltoztattál. – Megszorítja a kezem. – Már nincs semmiféle életfelfogás, csak az, hogy szeretlek. Nem akarok tervezgetni, csak lenni ebben a valamiben, mert… mert jó. Melletted elaludni és ébredni, látni azt a gyönyörű mosolyodat, és azt a szerelmes pillantást, amivel most is nézel rám.

- Köszönöm, hogy ezt ilyen őszintén elmondtad – mosolygok boldogan.

- De valamit tudnod kell. Az életszemléletem egyértelműen megváltozott, de én soha nem leszek a romantikus hős alkat, nem tudom eljátszani a szőke herceget a fehér lovon. Persze lesznek ilyen alkalmak, mint ez a mai, de nem vagyok képes csöpögni.

- És én ezt nem is várom el tőled – simogatom meg kézfejét a hüvelykujjammal. – Én nem a lehetséges romantikusba szerettem bele, hanem Tom Kaulitzba, a mindig laza, spontán, nagyszájú, és néha nagyképű macsóba. Így kellesz, ahogy vagy, és ha kellene, meg is tiltanám, hogy megváltozz.

- Jól választottál, cica – vigyorodik el.

- Mindjárt gondoltam, hogy szerinted így van – nevetem el magam.

Az asztal fölött áthajolva forró csókot nyom ajkaimra, én viszont kétszer annyi ideig tartom közel magamhoz, mint kellene. És azután is csak azért engedem el, mert étteremben vagyunk, és vacsorázni jöttünk – na és persze elég kényelmetlen az asztalon keresztül csókolózni.

- És ezt a hülye újságcikket ugye tényleg nem vetted komolyan?

- Persze, hogy nem. Mi tudjuk, mi az igazság, és nekem ennyi bőven elég – mosolygok rá. – Na meg persze, most már mindenki tudja.

- Hála nekem – jelenti ki önelégülten.

- Egyébként… nem félsz a reakcióktól?

- Milyen reakcióktól?

- Hát a rajongók meg ilyesmik. Nem fognak elfordulni vagy csalódni? Vagy ami még rosszabb, ellened fordulni? És David?

- Ez az én életem, Svenja, és ha én veled akarok lenni, akkor veled leszek. David valószínűleg ki fog akadni, de konkrétan leszarom a véleményét. A rajongók közül is jó páran rosszul fognak reagálni, de az sem érdekel, mert szerintem csak azok az igazi rajongóink, akik ezt elfogadják. Vannak, akik szentül hiszik, hogy szerelmesek belénk, meggyőződésük, hogy kisajátíthatnak minket. Azt hiszik, örökre szinglik maradunk, csak hogy ők tovább áltathassák magukat a képpel, hogy egyszer majd találkozunk, és rájövünk, ő az igazi számunkra, aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk. Azt hiszik, egymásnak lettünk teremtve, hogy majd egyszer ők lesznek az egyek és egyetlenek számunkra. De közülük mindenki ezt gondolja, pedig még csak nem is ismernek minket, nem tudják kik vagyunk. Egy képbe szerelmesek.

- És az lenne az első csalódás számukra, ha ezt most hallanák – mosolyodom el. – Utánad jártam egy kicsikét, és meg kell mondjam az őszintét, sokak szemében csak a bő ruhákban járó rosszfiú vagy, aki a farkával gondolkozik az agya helyett. Pedig ez a monológ az első bizonyíték arra, hogy nem a lábaid között hordod az eszed.

- Te pedig a második – vigyorodik el.

- Úgy legyen – kacsintok rá.

A rendelésünket hamarosan ki is hozzák. Nem kell csalódnom, nem csak önmagában a hely, hanem az ételek is fantasztikusak. És utána – Tom meglepetésdesszertjénél – értem csak meg, hogy néha milyen hasznos tud lenni, hogy külön kis blokkunk van, csak nekünk, kettőnknek. A tökéletesen érett eprek csokiszósszal való elfogyasztása ugyanis kissé érzéki hangulatba is tud torkollani…

Amikor Tomnak már a nyakáról távolítok el egy vékony csokoládécsíkot, türelmetlen sóhajt hallat.

- Mit szólnál, ha ezt otthon folytatnánk?

- Türelmetlen vagy, szépfiú? – nézek rá kacéran mosolyogva.

- Csak szeretném megmutatni neked, hogy sok dologra vagyok képes csoki és eper nélkül is.

Nyelvével játszani kezd a piercingjével, pillantásának forrósága pedig szintén legalább olyan izgató. Tarkójánál fogva magamhoz húzom egy követelőző csókra, amit ő ugyanazzal a vadsággal viszonoz.

- Gyorsan tűnjünk el innen, mielőtt az asztalon teszlek magamévá.

- Hm – harapok az ajkamba, és az asztalra pillantok. Egyszerre nevetjük el magunkat, aztán Tom felhúz a székről. – Miért van az az érzésem, hogy a fizetéssel már nem kell bajlódnunk?

Tom csak egy édes mosollyal felel, amiből rögtön tudom, hogy rátrafáltam. De legalább annál hamarabb lehetünk otthon…

***

Két órával később zihálva zuhanok Tom mellé az ágyra. Az együttlét még az én irányításommal is fantasztikusan vad vele. Hosszú percekig lehunyt szemekkel fekszem, és csak Tom nyakamat simogató ajkai, és hasamat simogató ujjai tudnak rávenni, hogy kinyissam a szemeimet.

- Isteni voltál – mosolyog csábítóan.

Elmosolyodom, és hosszan megcsókolom.

- Örülök, hogy elégedett vagy a teljesítményemmel.

- Én mikor nem? – vigyorodik el, mire felnevetek.

- Akkor a nap tökéletes lezárásaként benne vagy egy gyors közös zuhanyban?

- Hát, ha együtt fürdünk nem lesz gyors…

Már éppen válaszolnék, mikor megszólal a telefonom. Egy gyors pillantás a kijelzőre, és tudom, muszáj felvennem.

- Akkor menj előre, ezt lerendezem és belevágunk egy hosszabb zuhanyozásba – kacsintok rá.

- Siess! – csókol meg.

Megvárom, míg eltűnik a fürdőszobaajtó mögött, aztán fölveszem.

- Igen?

- Schwarz kisasszony? Ne haragudjon, hogy ilyen későn zavarom, de fontos…

- Semmi baj, egyáltalán nem zavar. Mondtam, hogy bármikor hívhatnak. Valami baj van?

- Nos… úgy is mondhatjuk. Kiújult a zárkózottság, túl sokszor álmodik rosszat, és olyankor mindig az édesanyja után kiált. Szerintem meg kellene látogatnia.

A hír rögtön letaglóz. Szegény kicsikém…

- Természetesen, mindenképpen. A holnapi nap megfelel?

- Igen, remek lenne. Egy óra körül ide tudna jönni?

- Persze. Ott leszek. Köszönöm, hogy szólt.

Miután leteszem, gondolkodás nélkül sietek a fürdőszobába. Ezelőtt nem volt ilyenkor vigaszom, de most tudom, hogy Tom ölelésére van szükségem. Mikor belépek mellé a víz alá, rám néz, és arca rögtön elkomorul.

- Hé, cica… – húz magához. – Mi ez a búskomor arc? Rossz hírek?

- Úgy is fogalmazhatunk.

Szorosan erős karjai közé bújok, arcomat a mellkasára fektetem, ő pedig finoman simogatni kezdi a hátamat.

- Mi történt?

- Szeretném, ha holnap eljönnél velem valahová. Akkor mindent elmesélek.

- Kezdjek el aggódni?

- Nem szükséges – mosolyodom el halványan.

- Akkor nem lehet annyira szörnyű, ne szomorkodj!

- Igyekszem.

Ujjait az állam alá csúsztatva emeli fel a fejem. Csillogó szemeibe nézve rögtön szétárad bennem a nyugalom. Elképesztő hatással van rám.

- Tudod, hogy én mindig itt leszek neked.

- Tudom. És köszönöm! Szeretlek.

- Én is téged – hajol le egy csókért.

A csók után már mosolygok, amiért jutalmul egy újabbat kapok. A zuhanyzás ezúttal csak finom érintésekkel kiegészítve telik el, nem feszegetjük a határokat. Nem sokkal később pedig Tom karjaiban alszom el.